Hikage from B-616

Fehérség. Fehér fal, fehér szék, fehér asztallal. Az egyetlen szín a szobában az bakancsom és öltözékem feketesége. Csend van. Valamelyik szobából halk zene szól és betölti az üres szobát. Majd nyílik az ajtó és megszűnik a csend varázsa. Gyere be. Szól ki előre egy középkorú nő, papírlapokkal a kezében. Szó nélkül felállok és besétálok az ajtón. A szoba antik bútorokkal lett tele gyömöszölve, mindenhol könyvek és mappák. A kis kávézó asztalon egy mappa éktelenkedik. Rajta van a nevem és apró írás alatta egészen a dosszié aljáig. Amikor leülök elé, csak akkor látom milyen vastag. Hát igen - gondoltam - ez lennék én. A pszihológus elmagyarázta mi fog történni és a bele egyezésemet kéri. Természetesen elfogadom, hogy végig csináljuk a Rorsach tesztet. Vége. Nincs több kártya. Én mindent megtettem az ügy érdekében, úgyhogy hazamegyek.


Két óra múlva a szobámban fekszem és hirtelen megcsörren a telefonom.

- Haló tessék?
-Szia Peti! Az eredmény miatt hívlak.
-Ó és mi a helyzet?
-Pszihiáter. Vagy holnap vagy hétfőn. Aggódom. Nagyon. Szívem szerint Szolnokra sem engednélek, ez már nem vicc és nem tréfa dolog. Ha baj van és rohamot kapsz a vonaton, nem fog senki segíteni.
-Nem lesz baj.
-Ezt nem tudhatod! Ide figyelj. Minden nap küldesz sms-t és hétfőn hívsz. Világos?
-Igen.
-Rendben. Bármi van, hívj.
-Oké.
-Oké. Na szia.
-Viszont hallásra.


Miért én? Talán még meghálálom valakinek, hogy ilyen lettem.